Abadeh
Ezt a kézi csomózású szőnyeget Abadehban készítik, ami egy város, mely Iszafahán és Shiráz között helyezekdik el. Az abadeh minta nagyon hasonlatos az ebben a régióban használt törzsi szőnyegekhez, melyet pamut szállal és szövettel készítenek. Ezt a motivumot többnyire a Qashqai törzsektől vették át. A leggyakoribb minta a piros alapon geometrikus medallion, mely szinte az egész szőnyeg felüleltét kitölti. Ezen nagy mintán belül többféle geometirkus motivum létezik, mint például állarok, virágok, ember alakok, fák stb. A legtipikusabb Abadeh mintában középen egy nagy rombusz alakú medallion található,a szőnyeg négy sarkában pedig négy kisebb, ahogy a képen is látható. Fő színei a piros,rozsda barna, kék, fehér, továbbá nagyon jó minőségű gyapjút használnak a szövésnél.Ezen tipusú szőnyegek általában kis méretűek, ritkán készítenek nagyobb méreteket. Az abadeh egy közép árkategóriás kézi csomózású szőnyeg. A szövés minősége álatlában 150.000-200.000 csomó/ m2.
Ariana
Az ariana kézi csomózású szőnyegek Pakisztán legelőkelőbb szőnyegkészítő műhelyeiben készülnek, ahol is a legjobb minőségű gyapjút alkalmazzák, melyet jó minőségű növényi festékekkel színeznek. A legtöbb minta a késő 18 századból származó perzsa „Sultanabad”,továbbá virágmotívum, mely a szőnyeg egész felületét beborítja.
Ennél a típusnál nem jellemző a középen elhelyezkedő medalion. A Goliana szőnyegekhez hasonló típusúak, ugyanaz a műhely készíti őket, azonban szövésükben finomabbak. Látható minta egy Goliana szőnyeg, melyet a 18. században nagy előszeretettel használtak Perzsia észak-nyugati udvaraiban. Az eredeti szőnyeg a Londoni Victoria és Albert múzeumban található.
Ezek az exclusive szőnyegek kaphatóak a Bizsan Szőnyeg Galériában!
Avant-garde
Ezen kizárólag kézi szövésű, perzsa stílusú szőnyegekből álló kollekciót, melyet a precizitásukról és minőségre való törekvésükről ismert indiai mesterműhelyek alkottak meg, a késő 19. századi tábrízi, sultanabadi, saroughi és kashani mesterműhelyek ihlették. A gyapjúszálak tradicionális, kézi fonási technikáját alkalmazva elegáns, egymásba mosódó színeket érnek el. A felhasznált kiváló minőségű, gyakran merino gyapjú, melyet a világ számos pontján lévő gyapjútermelőktől importálnak, hosszú élettartalmat garantál A tervezők és szőnyegszövők minden részletre kiterjedő figyelme visszatükröződik a színek egyensúlyában, a stílusban és a hangulatban, melyet ezek a szőnyegek teremtenek, akárhol is helyezzék el őket. A darabok többféle minőségben is elérhetőek a finomságot, a gyapjú minőségét és a stíluskidolgozást illetően. A mintákat gyakran selyemmel vagy bambusz szállal megerősített selyemmel emelik ki, ami szép ragyogást kölcsönöz a szőnyegnek.
Bakhtiari
A Bakhtiari kézi csomózású szőnyegeket, ismertebb nevükön Chahar Mahal, Iszfahántól dél-nyugatra található falvakban készítik. Más perzsa népekhez hasonlóan, ezt a típust a Bakhtiari törzsek készítik. A legismertebb minta a medalion, panel és rombusz mintázatok. A színek és motívumok sokfélesége jellemző ezen darabokra. Motívumok,mint pl: virágok, fák, madarak, pálmafák és más vidám állati formák. A fő színek többnyire a rozsda-barna és a gesztenye árnyalatai.
Ezen felül a kék, zöld, narancs és fehér színek gazdagítják színvilágban ezeket az egzotikus kézi csomózású szőnyegeket. A Bakhtiari szőnyegek minősége az áruktól függ. A legfinomabb szőnyegeket Chalshator nevű faluban készítik. A szőnyeg textúrája nagyon tartós és ideális arra, hogy olyan helyen használjuk, ahol sokan közlekednek rajta. Erősségük és tartósságuk miatt sokszor ebédlő asztalok alatt szokták használni.
Balouch
A Balouch (Balucs) kézi csomózású szőnyegek Horászán vidékéről, Irán keleti részéről származnak. Nomád törzsek/félig nomád törzsek élnek ezen kiterjedt vidéken. A tipikus balouchi szőnyeget még egy nem szakértő szem is könnyen meg tudja különböztetni. Szinte mindegyik egészen kicsi és nagyon sötét színekből tevődnek össze. A domináns tónusok a sötét barna és a sötét kék árnyalatai narancs sárga és piros kiemelésekkel. Sok Balouchi kézi csomózású szőnyegnél egyfajta imádkozásra emlékeztető motívumot használnak, a mirhabot. A szőnyeg belső részén a geometrikus és a herati minta keveredik. Gyakrabban használják az un. Aszimmetrikus csomózást. A szőnyeg textúrájához hasonlóan, a szövésnél is tiszta gyapjút használnak, továbbá minden sor után un. vetülékfonal technikát alkalmazzák.Mind a Balouch mind a kelim szőnyegek egyedi jellegzetessége, hogy ezen területre jellemző módon fejezik be a szőnyegeket.
Beljik
A Belzsik szőnyeg az egyik legjobb minőségű afgán szőnyeg, amelyet Afganisztánban gyártanak. A mintázata annyiban hasonlít a Khal-Mohammadi szőnyegekre, hogy geometriai és virág minták keverékével van díszítve, azonban jól elkülönül azoktól, nem csak finom és precíz csomózása miatt, amely 300.000-400.000 csomó/m2 sűrűségű, hanem azért is, mely ez a típus az egyik azon kevés afganisztáni eredetű szőnyeg közül, mely a legfinomabb merínói gyapjúból készül, melyet Új-Zélandból importálnak. A felhasznált gyapjú kiváló minőségének köszönhetően előre látható, hogy ezek a finom szőnyegek rendkívül tartósak lesznek és megőrzik értéküket a jövőben.
A Belzsik szőnyegek limitált számban készülnek.
Bidjar
Bijar (Tekab,Afshar, Zanjan): Ez a nagyjából 50.000 lakosú kisváros az elmúlt évszázad során a világ legtartósabb szőnyegeinek előállítójaként szerzett hírnevet, melyeket e tulajdonságuk miatt „Perzsia vas szőnyegeinek” neveznek. ” A századforduló környékén ez a többnyire kurdok által lakott kisváros a Safavidok által inspirált, többféle mintájú szőnyegek szövésének központjává vált, beleértve a “Mina khani” és “Herati” mintákat és a “Gol-e-halvai”-nak is nevezett íves rózsamintákat. E szőnyegek nehéz és sűrű szövésükről, kiváló felépítésükről és kiemelkedő gyapjúminőségükről híresek.
A bijarok tömörsége a helyi szövőmunkások által alkalmazott extra vetülékfonalnak köszönhető, melyet megnedvesítenek és döngölnek a különleges szilárdság érdekében, majd préselés által egy olyan felületet alakítanak ki, ahol a felszín nem fekszik el, ezáltal a felület puha, párnás érzetet kelt, mely semmilyen más szőnyeghez nem hasonlítható. Az antik és régebbi bijarokat durvábbnak érzi az ember (általában 150.000-300.000 csomó/m2), ezek nem olyan finomak, mint modern megfelelőik, melyek csomószáma az 500.000-1.000.000 csomó/m2-t is elérheti. A legfinomabb és legdrágább bijarok a Bukan/Tekab típusok, melyeket a legjobb szövőmunkások készítenek a legjobb minőségű alapanyagok felhasználásával.
A “Garrus” és “Guli Farang” nevű, régebbi bijar mintázatok különösen egyediek és nagy értéket képviselnek. A Garrus mintázat általában egy tengerészkék mezőt tartalmaz, melyet egyedi módon a teljes felületen arab stílusú és virágzó szőlőskertet ábrázoló minta tölt ki. A bijar szőnyegeket férfiak és nők is készítik, egy részüket “mardbaft”-nak nevezik, ami azt jelenti, hogy férfiak készítették őket kézi szövéssel!
Az újabb bijar mintázatok precíz heráti motívumokat tartalmaznak, vagy a szőnyeg teljes felületén, vagy a középpontban néhány gyémánt-formájú medalionnal kibővítve. Néhány ritka darab esetén virág-motívumokkal is találkozhatuk, melyek körvonalait finom selyem alkotja. A bijar hagyományos színei a vörös, kék és krémszín. A bijarok egyre ritkábbá válnak és várhatóak a közeljövőben már gyűjtői darabnak fognak minősülni, tekintve, hogy az antik bijarok folyamatosan rendkívül magas áron kelnek el mind a Sotheby’s és a Christies aukciókon.
Bizsan Indo Collection
Ezen kizárólag kézi szövésű, modern Avantgard stílusú szőnyegekből álló kollekciót a klasszikus perzsa motívumok ihlették, melyeket a precizitásukról és minőségre való törekvésükről ismert indiai mesterműhelyek modern hatással ötvöztek. A gyapjúszálak tradicionális, kézi fonási technikáját alkalmazva fokozatosan változó színeket érnek el a szőnyeg teljes felszínén. A felhasznált kiváló minőségű, gyakran merino gyapjú hosszú élettartalmat garantál. A tervezők és szőnyegszövők minden részletre kiterjedő figyelme visszatükröződik a színek egyensúlyában, a stílusban és a hangulatban, melyet ezek a szőnyegek teremtenek, akárhol is helyezzék el őket. A darabok többféle minőségben is elérhetőek a finomságot, a gyapjú minőségét és a stíluskidolgozást illetően. A mintákat gyakran selyemmel vagy bambusz szállal megerősített selyemmel emelik ki, ami szép ragyogást kölcsönöz a szőnyegnek.
Bizsan Modern
Ezeket a modern kézi csomózású szőnyegeket pakisztáni törzsek- Peshawar környékén- készítik. Perzsa csomózási technikát használnak, jó minőségű fényes gyapjúból. A Bizsan tervezők által készített modern szőnyegek nagy választékban megtalálhatók modern galériánkban. A jobb minőségű darabokhoz kézzel sodort gyapjút használnak, mely márványos csillogást kölcsönöz ennek a stílusnak. Néhány példány az 1930-40-es évekből való, melyeket e korszak deco építészetének és berendezésének kísérőjeként alkottak. Ezeket a korábbi szőnyegeket sok helyen gyártották, beleértve Nyugat-Európát, Kínát, sőt még Észak- Afrikát is. Csomózásuk általában 100.000-250.000 csomó/m2. Habár minőségük alig jobb mint az iráni gabbeh-é, mégis sokkal elérhetőbb áron kaphatóak.
Kaukázusi
A kaukázusi Örményország, Grúzia és Azerbajdzsán köztársaságokban, valamint Csecsenföldön és Degesztánban kaukázusi kézzel készített szőnyegeket készítettek már a perzsák idején is, minthogy ezen területek valaha ezen birodalom uralma alatt álltak. A legtöbb ma elérhető antik, értékes kézicsomózású szőnyeg a 19. században vagy a 20. század elején készült. A legértékesebb daraboknak az ún. Kazak, Karabagh, Gendje, Talish, Mogan, Shirvan, Baku, Kuba, Dagesztán, és Lesghistan típusok minősülnek. A legtöbb ilyen gyűjtői darab növényi festékekkel készült és nagyon kontrasztos, élénk színkombinációkkal rendelkezik. A Shirvan szőnyegek igen finom szövésűek és tartós, puha, fényes gyapjúból készülnek. A Shirvan szőnyegek a jellegzetes geometrikus formáikról és mintáikról híresek, mely geometriai formákba íves alakban imák szövegét helyezték el.
Bár néhány darab a Szovjetunió idején is készült, ezeka színkombinációja nem hasonlítható a későbbi tipusokéhoz. Manapság a régióban fennálló poltikai feszültség miatt a legtöbb kaukázusi mintájú szőnyeget Pakisztánban gyártják, többféle minőségben és motívumokkal. A Bizsan Szőnyeg Galériában ezeket a különleges darabokat kaukázusi Pakisztánnak hívjuk. Pakisztánban a különböző minőségű kaukázusi dizájnú szőnyegek széles választéka érhető el, melyek változó árakkal rendelkeznek, ami attól függ, hogy milyen a gyapjú minősége, a szőnyeg sűrűsége és mintája.
A Bizsan legjobb minőségű, kaukázusi insprációjú mintázattal Paksiztánban készült szőnyegeinek jellegzetessége, hogy a 19. század végén készült, kiváló minőségű Shirvan szőnyegeket idézik. Ezen szőnyegek színei a régióban használt növényi festékek élénkségét tükrözik. A csomózás finom és sűrű, a felszín rövidre van nyírva, így éles geometriai mintázat jön létre, mely dekorativív hatást ad, bárhol is helyezzünk el egy ilyen szőnyeget.
Kinai Selyem
A jó minőségű selyem szőnyegek gyártása 25-30 évvel ezelőtt kezdődött Kínában, melyhez az országban készült legjobb minőségű selymet használják. A minták többségénél az iráni mesterműhelyekből átvett perzsa motívumokat alkalmazták (Tabriz, Kom, Iszfahán, Kermán Ravar). A legjellemzőbb motívumok a Paradicsom kertjét vagy kerti jelenetet ábrázolnak. Megjelennek a szőnyeg felületét beborító virág motívumok is – középen elhelyezkedő medalionnal, vagy anélkül. A kínai szőnyegek finomságát általában az egy lábban (30,48 cm) lévő (fonal) szálak számában mérik. A legismertebb finomságúakat a következőképpen tüntetik fel: 150, 260,30,400, ritkábbak a 500,600,700,800 szálas szőnyegek. Következésképp a 300 szálas szőnyeg kb. 1 millió csomó/m2-t jelent, mert 300 szál van egy lábban (305 mm), ami 1 csomó/mm2-t eredményez. A selyem minősége kitűnő, mely által a szőnyegek nagyon tartósak és időtállóak.
A finomabb darabok (500-800 szálas) a szaktudás- és időigényességnek köszönhetően a legtöbb műhely számára gazdaságilag nem kifizetődőek, így egyre ritkábbakká válnak. Manapság a legismertebb típus a 150-250 szálas, melyek szépek és kedvező áron kaphatók. Ezek a szőnyegek remek értékállóságot képviselnek és könnyebben hozzáférhetőek lesznek, ahogy az iráni selyemgyártás csökkenni fog, a szőnyegek értéke pedig az idővel egyre emelkedik.
Djozan
Djozan kézi csomózású szőnyegek az Arak régióban találhatók, 297 km-re délnyugatra Teherántól. Szerkezetük nagyon hasonlít a finom kézi csomózású Sarough-éhoz ami ebben a régióban készül. A legtöbb ilyen szőnyeg jellegzetes vörös, kék és bézs színeket használ, mintájuk virágos és a közpépontban látható egy központi medál. A gyapjú minősége általában nagyon jó, méghozzá strapabíró. A legtöbb Jozan kézi csomózású szőnyegeket szimmetrikus csomók töltik be, 200.000 csomótól/m2 350.000 csomóig/m2.
Ghom / Qom
Ezen típus gyártási területe Teherántól kb. 150 km-re található. Ez a város (Kom) Irán egyik legszentebb városa. A szőnyeggyártást Kashan szövők kezdték az 1930-as években. Selyem és gyapjú kézi csomózású szőnyegeket egyaránt készítettek, bár Kom igazán páratlan selyem mintáiról vált híressé, melyet a város mesterműhelyeiben állítottak elő. Kom manapság- legváltozatosabb mintáival- a világ egyik legnagyobb selyem szőnyeg gyártója. Ezen kivételes darabok a legnagyobb szakmai tudást reprezentálják, továbbá textúrájában a lehető legjobb minőségű gyapjút és selymet használják. A minták erőteljesek és jól kivitelezettek. elképes mintákat használnak mint pl; vadász minta, paradicsom kert, életfa, vagy tipikus középen elhelyezkedő medalion, mely a régi bazárok és páratlan perzsa mecsetekben lévő gazdagon csempézett/mozaikkal gazdagon díszített dómokra emlékeztet. Ezen kitűnő szőnyegek ára nagyban függ minőségüktől, a műhely nevétől és hírnevétől, továbbá a kivitelezett minta szépségétől.
A legtipikusabbak 800 000 -1100 000 csomó/m2 sűrűségűek, habár léteznek igazán páratlan darabok, melyek 1.500.000 csomó/m2 aprólékossággal szövődtek. Méreteik az imaszőnyeg mérettől kezdve egészen a nagy nappali szőnyeg méretig ( 2×3, 3×4 vagy nagyobb) kaphatók.
Hamadan
Hamadán a világ egyik legrégebbi települése, eredeti nevén Ecbatana,mely a Median királyság fővárosa volt a kr.e. 6.sz-ban. Eszter és Mordecai sírkövei is itt találhatók. Mind a geometrikus mind pedig a kacsgaringós motívumokat használják ezen a vidéken. Medallion minta, boteh és herati motivumokat is előszeretettel alkalmaznak. A szövés minősége a durvától a közepesig terjed, azonban kisebb mennyiségben jó minőségűeket is készítenek. Habár gyakori a durva szövésű szőnyeg közöttük, mégis a tartósságukról ismeretesek ezek a kézi csomózású szőnyegek, ugyanis szövésüknél jó minőségű gyapjú fonalat használnak. A legtöbb Hamadán kisméretű, a nagyobb méretek általában drágábbak ritkaságuk miatt.
Heriz
A Heris szőnyegeket a kb 60 km-re Tabriztól északra fekvő terülteken készítik. Az ottani falvakban készülnek a Herishez hasonló, azonban különböző minőségű szőnyegek. Ez fajta szőnyeg a legjobb minőségűek közt van számontartva, az ettől olcsóbb kategóriájú , azonban hasonló stílusúak, a Meriban és a Gorevan( a Heris egy olcsóbb és durvább változata) szőnyegek, melyek a nagy geometrikus medalion és a stilizált pálmalevél együttes kompozíciójából állnak. A szőnyeg szélei hasonaltosak a Tabriz Mahi és Bijar típushoz, melyek a tipikus Heráti mintával vannak díszítve. A 20.század elején ismeretes volt egy különleges Típusú Heris, nevezetesen a Serapi, mely sokkal finomabb volt szövésében és gyapjú minőségében, aminek köszönhetően értéke az elmúlt 20 évben rendkívüli módon megnőtt. gyűjtők és tervezők igen keresett darabjává váltak ezek a finom , növényi színezésű, általában nagy méretű szőnyegek. A serapi nem egy műhely vagy falu neve, inkább a Heris egyik fajtája.
Manapság Bakhshayesh – mely a Heris környéki falvak egyike- tűnik ki, mint nagyszerű kortárs, növényi színezékű szőnyegkészítő, hasonlóan a Serapi szövők munkáihoz. Manapság ezek ritkábbak, hiszen csak korlátozott mennyiségben készítik, azonban a jővőben a Serapihoz hasonlóan ezek is gyűjtődarabokká válnak.
Mind a Heris és Bakhshayesh szőnyegek vastagok, sűrű csomózásúak, jól bírják a használatot Habár ezek a szőnyegek hasonlatosak egymáshoz, de nincs két olyan darab ami egyforma lenne. A Heris minta a rózsaszín erős vagy világos árnyalatait, a kekit, a csontszínt, továbbá a sötét és világos kék színeket részesíti előnyben.
A Bakhshayesh szőnyegek a Herishez hasonló mintázatúak, azonban a Bakhshayesh szőnyegek felülete elszórtan van kitölte, továbbá növényi szinezékűek és sokkal élénkebbek színvilágukban. Európában ezeket a darabokat előszeretettel használják ebédlőkben, nappalikban. A limitált termelésnek köszönhetően manapság a piacon ezekből a típusokból igen kevés található, a legtöbb Heris darab pedig 20-40 éves, és többnyire nagy méretben készítik: 2x 3 m, és 4x 6m.
Isfahan
Iszfahán kézi csomózású szőnyegek csomózott mindkét selyemből vagy pamutból alapítványok, akár 1.000.000 perzsa csomó per nm-es, a kivételesen jó minőségű (gyakran Kurk) gyapjú a halom, amelyet általában nyírni meglehetősen alacsony. A korabeli tárgyak a paletta általában több pasztell, és a technikai tökéletesség általában a nagyobb jelentőségű, mint művészi érzékkel. Kortárs Iszfahán-k azonban rendkívül vonzó, és leigázni a paletta, főleg a megszüntetése erős vörösek, teszi őket kompatibilis a nyugati dekoratív rendszereket.
A hagyományos minták egy része a mai napig megjelenik ezeken szőnyegeken, mint például a Shah Abbas, a váza és az Élet fa motívum, de a legnépszerűbb minta a hagyományos központi medál (aminek az ötlete az Iszfahánban található híres Shah Lutf Allah mecset díszítéseiből származik) amit körbevesz egy tekergőző indákkal és virágmotívumokkal elegánsan díszített szőnyeg alap.
Az Antik és fél-Antik Iszfahán szőnyegek színesebbek és gazdagabbak színárnyalatokban mint a közeli Nain város szőnyegei amik híresek a kiváló minőségükről. Az Antik Iszfahán szőnyegek iránt kimagaslóan nagy a kereslet mivel az Iszfaháni szőnyegkészítás majdnem teljesen eltűnt 1722-ben az Afgán invázió alatt. A műhelyek egészen a 20. század elejéig üzemen kívül voltak és csak ezután kezdték újra működésüket.
Shah Abbas a Nagy a Safayid dinasztiának egy inspirálója volt, ennek következtében Iszfahán lett Perzsa fő városa és a király létrehozott egy művészi reneszánszot. Az ő látomásai szőnyegszövésben kivirágzott Iszfahánban. Azonban, az Afgán invázió súlyos csapást hajtott erre az iparágra és ezt nem heverte ki csak a 20. Század elején. Néhány korai darabban látható, hogy 500.000 -1000.000 csomó/m2, azonban ezek ritkák és nem gyártanak belőlük túl sokat. Az I. Világháború nagy változást hozott a modern Iszfahánban, ami a divatipar középpontja volt Iránban. A divatipar változása a világban nagy hatással volt Iránra is, ennek következtében Iszfahán elvesztette jövedelmező textiliparát. Azonban, a ügyes üzletemberek úgy döntöttek, hogy a jó minőségű gyapjút ami az Aba (A 20. század elején általában a molla és/ a muszlim papok hordták ezt a külső ruhát, ami gyapjúból készült) megteremtésére volt kihasználva, hogy megint létrehozzák az egyik legszebb kézicsomózású szőnyegeket Iránban.
Perzsa bíróság a Királlyal és mullákkal Aba-t viselnek.
A szőnyegek tervei sokszor életfákból, medálokból és vázákból álltak, amelyek segítettek tükrőzni a csempéket, amiket tartottak az Iszfahán mecsetekbe abban az időszakban.
Sheikh Lutfollah Mecset: Ennek a mecsetnek a megépítése 1603-ban kezdődött és 1619-ben készült el. Shaykh Bahai, a főépítész építette Shah Abbas I uralkodása alatt a Safayid dinasztia királya. Ebben a korban a különböző mozaikok az az csempék nagyon inspirálóak voltak a szőnyeg tervezőknek Iszfahánban a 20. században.
Kargahi
A kargahi szőnyegek nomád szőnyegekként váltak ismetté, melyeket az Afganisztán északi részén letelepedett türkmén törzsek szőnek. Általában geometriai mintákat használnak, melyeket a kaukázusi régióból vettek át a 18. és a 20. század között. Növényi színezést alkalmaznak a jó minőségű, fényes gyapjún. Általában a terrakotta, rozsdabarna, kék, zölt és bézs árnyalatai között változó színeket használnak.
Kashan
Kashan városa Teherántól délre, 300km-re található. Évszázadokig a város szövő iparáról és kézi csomózású szőnyegeiről volt híres. A szőnyegek minősége a műhely és az anyag minősége szerint változik, azonban a tipikus Kashan szőnyegek tartósságukról és kitűnő szövésükről híresek. A gyapjú minősége is szintén az egyik legjobb amit Iránban használnak. A leggyakoribb Kashan minta a gazdagon kúszó virágmotívum,továbbá arabeszk és inda motívum, mely a szőnyeg egész felületén megjelenik. Az életfa, váza motívum szintén megtalálható, sőt még un. képeslaphoz hasonló szőnyegeket is készítenek Kashanban.
A tradicionális árnyalatok a sötét kék, piros, fekete, továbbá a világoskék és a bézs. A Kashan kézi csomózású szőnyegek minden féle méretben megtalálhatók, kis mérettől egészen a nagy nappali nagyságú méretekig.
A leghíresebb kashan típus a Motashem, melyet többnyire a 19 sz. utolsó felében készítettek. Ezek a mintadarabok kitűnő minőségű gyapjúból, egészen finom szövéssel, növényi színezéssel készültek. A Sotheby és Christie aukciókon gyakran megtalálhatók, hiszen a gyűjtök igen keresett darabjává vált, ahol nagyon magas áron kelnek el.
Kashkouli
Jelenleg ezek az egyik legfinomabb növényi színezési eljárással, jó minőségű gyapjúból készült törzsi szőnyegek. Fars környékén élő Lori és Qashqai törzsek kézzel készítik. Minden darab egyedi, és különböző a másiktól. Tervezésük a szövők hangulatától is függ, szimbolizálva egyszerű bár tiszta törzsi életmódjukat. Azt az európai mondást vallják, hogy „ a kevesebb több”! Meg kell jegyeznünk, hogy ezek az egyszerű kézi csomózású szőnyegek már a 19. sz. előtt is kaphatóak voltak, azonban a gyűjtők egészen 20 évvel ezelőttiig- mikor is a Gabbeh szőnyegek Európában is divatosak lettek- nem nagyon ismerték el. Ennél a típusnál az egyszerű geometrikus minta számos variációját használják növényi alapszínezeten; mint például állatok, virágok, geometrikus motívumok. Olykor szándékosan eltérő színtónusokat alkalmaznak, mellyel rusztikus hatást érnek el. Továbbá a kézzel sodort gyapjú használata is márványos vagy un. abrash hatást kölcsönöz. A növényi színezésnek köszönhetően, a tónusváltások igazi egzotikus, törzsi hangulatot tükröznek. A kézi csomózású szőnyegek készítésénél kitűnő minőségű gyapjút használnak, csomózásuk általában 200.000-300.000 csomó/m2.
Kashmar
Kashmar városa Horászán tartományban található, Meshed és Birjand (Moud) között. Kashmarban olyan egyedülállő szőnyegmintákat készítenek, melyek tipikusan jellemzőek erre a fajtára. Ez a minta a Zirakhaki ( jelentése: a föld alatt)kereskedőkről híres, amit az iránban talált régészeti leletek is bizonyítanak, többek között fazekak, vázák. Szintén különlegessége ezeknek a Kashmar fazekaknak, hogy legtöbbjükben ősi perzsa irással írtak. A kézi csomózású szőnyeg közepén általában egy híres épület, mecset található,vagy a Paradicsomba vezető ablak motívum. Madarakat, perzsa királyokat, híres iráni költők, vagy hősi alakok figurái is egyesülnek ezekben a remekművekben. Az anyag minősége,csakúgy mint a szövéséé is műhelyek szerint változik. A legtöbb Kashmar tartós, és van olyan mint egy jó minőségű Kashan. Áruk, mely függ a gyapjú minőségétől, a szövés finomságától és a színtől, egészen széles skálán mozog, az olcsótól a drágább darabokig. A csodaszép bézs, arany, és barna színei miatt Aalegkeresettebb Kashmar az ún” arany Kashmar”. A nagyobb darabok többsége 20-40 évnél is idősebbek, mivel ilyen tipust manapság már ritkábban készítenek. A szövés minsőége 150-200.000 csomó/ m2.
Kashmir Selyem
Kasmírföldön hozzávetőleg 400 éve készülnek szőnyegek, valószínűleg a terület első muszlim uralkodójának, Mir sahnak (1349-től) és a moguloknak (1526-1751) a hatására. A szőnyegkészítő iparosság azonban csupán a késői tizenkilencedik század szülötte. A legfinomabb selyemszőnyeget Indiában a kasmírföldi Srinagarban szövik. A legtöbb minta Perzsiából ered. A kasmíri selyemszőnyegek esetében többnyire ívelt virágmintázatokat, az Abbas Shah motívumot alkalmazzák, vagy központi medalionnal, vagy eloszló rajzolattal, ahol egy virágokban, pálmalevélben és indákban tobzódó mező bontakozik ki a szemünk előtt. A kashmír szőnyegek ismertek ragyogó, ékkő-szerű árnyalataikról, mint a zafírkék, rubintpiros, smaragdzöld, akvamarin, ametiszt és elefántcsont színek. Kasmírban hagyományosan előszeretettel alkalmazzák a következőket: keleties, virágos minták, boteh motívum, központi medál, imaszőnyeg mintázat, életfa, kert minta – hasonlóan a drágább Kom típusú kézi csomózású szönyegeknél fellelhető konstrukciókhoz.
A kasmír kézi csomózású szőnyeg különböző méretben és minőségben készül. Egy átlagos minőségű nimbaftra a 16/16 vagy 18/18 jelzéssel utalnak, ami négyzethüvelykenként 16-szor 16, vagy 18-szor 18 csomót jelent. Metrikus rendszerben ez 360.000 illetve 500.000 csomót jelent négyzetméterenként. Ebben a minőségben általában kevésbé kopásállóak a szőnyegek és legtöbbször fényesített pamut (műselyem) valamint valódi selyem keverékéből álló – a szőnyeg felszínét képező – fonalakat találunk bennük, ami számottevően csökkenti a szőnyeg tartósságát és árát. A vetülékfonal és a felvetőfonal 16/16-os valamint 18/18-as csomósűrűségű szőnyegei általában pamutból készülnek. A Bizsan Galéria javaslata a magasabb minőséget (24/24 vagy 26/26) ajánlja, mert ezek a darabok a maguk négyzetméterenkénti 900.000 és 1 000.000 közötti csómószámukkal valamint a szőnyegfelszínt képező és a felvetőfonal alapanyagául szolgáló színtiszta, valódi selyemmel a szőnyeget hosszú távon sokkal tartósabbá és értékesebbé teszi. Ez a minőség már az iráni Kom szőnyegekhez mérhető, viszont sokkal alacsonyabb áron (ha azonos méretűeket vetünk össze). Az elmúlt néhány évben a kasmír szőnyegeket egyre többen részesítik előnyben a selyemszőnyegek kategóriájában, részint mivel igen kevés selyemszőnyeg készül az iráni Komban és ez utóbbiak kereskedelmi ára jóval magasabb.
Kerman
A következő szőnyeg Kerman finom példánya. Kermán egy város, amely 1064 kilométerre található délkeletre Teheránban. Kézicsomózású szőnyeg szövés Kermánban már hagyomány a 16. század óta és ez viszonylag kis léptékben folytatódott a 19. századig. A legjobb és legkeresettebb finom minták a 19. században elmúlt évtizedeiben készültek, amelyek a Ravar (néha a kereskedők és gyüjtők tévesen mondják ki a falú nevét és úgy hívják hogy, Lavar) faluból jöttek, 130 km-re helyezkedik el északra Kermántól. Bár egy kis falú, annak híres, hogy a legnagyobb kézművesi mesteremberek ebben az időszakban, innen jönnek akik olyan kézicsomózású szőnyegeket termeltek melyek összehasonlíthatóak akár jobbak is a Hadji jallili szőnyegeknél Tabriztól.
Ezek a darabok meglehetősen ritkák és sokan elismerték, hogy a korszak legértékesebb darabjai.
A minták melyeket, a Ravar takácsok örökbefogadtak kis virág motívumokból áltak harmonikus természetes színekkel.
Ezek a szőnyegek elkészültek mind központi medalionnal (mintaként), mind úgy hogy az egész szőnyegen volt a minta. Bár az utóbbi 19. századi évtizedekben számos szőnyegeket sződtek, amelyek a Shah/hercegek portéjait ábrázolták akár trónon is. Ráadásul még mitológiai hősöket is ábrázoltak ezekben a kézicsomózású szőnyegekben.
Khal Mohammadi
A Khal Mohamaddik manapság az egyik legjobb afgán szövési stílust képviselik. Tulajdonképpen, Khal Mohammad egy ersari türkmén típusú kézi csomózású szőnyeg,melyet Pakisztánban afgán menekültek készítenek. Eredetileg a Khal Mohamaddi szőnyegek jobbak mint korábbi ersari elődjeik. Ennél jobb minőségű szőnyeg, az un. Belzsik, mely kétszer annyiba kerül. Ennél a típusnál a gyapjút rövidre vágják, továbbá a gyapjú minősége fényesebb, csillogóbb. A Belzsik típusnál mind a sűrűség mind pedig a gyapjú minőség jobb.
A Khal Mohammadik egészen a rozsda barna színektől a cseresznye piros árnyalatig megtalálhatóak. Geometrikus mintázatukkal és az egész szőnyeg felületét betöltő motívumokkal ersari rokonaikra hasonlítanak. Remek értékállóságot képviselnek, általában alacsonyabb áron érhetők el mint a turkaman darabok. Tartós kézi csomózású szőnyegek, akár asztalok alá is tehetőek.
Loribaft
Loribaft kézi csomózású szőnyegeket a Lori és a Qashqai törzsek leszármazottai készítik. A baft szó azt jelenti, hogy szövés, szövet., ezért a Loribaft jelentése, Lori szövet/ szövés. A loribaftok a Gabbeh típushoz képest mind a szövet sűrűségüket mind pedig a textúra alakjukat tekintve, elődeikhez képest,minőségi javuláson mentek keresztül. A legtöbb Gabbeh sűrűségét tekintve 60.000-100.000csomó/ m2, míg a Loribaftok- melyeket Lori és Qashqai szövők készítenek-150.000-350.000 csomó/m2. Nemcsak a szövésük jobb, hanem finomabb minőségű gyapjút is használnak. Természetes módon színezik a szőnyegeket, mely azt jelenti, hogy a festéket a helyi növényekből, kérgekből, gyökerekből vagy héjakból nyerik ki. Továbbá a kézi csomózású szőnyeg készítésénél kézzel sodort gyapjút használnak,mely márványos hatást kölcsönöz, mely által a szőnyeg az impresszionista festmények szeszélyes kifejezőképességéhez hasonlóvá válik. Ezek a darabok általában apró darabokban találhatók, és a nagyobb 2x3m vagy 2,5×3,5m elég ritka. A tervek általában egyszerű, lineáris geometriai expresszionista mintákból állnak, amelyek a képzeletből adódnak és jellemzőek e pásztorcsoportok egyszerű nomád életére. A tervek állati, növényi és emberi alakokat tartalmazhatnak.
A Gabbeh-eket más országokban reprodukálták, azonban a közönség számára azonnal láthatóvá válik, hogy hiányzik belőlük az a természetes és eredeti szépség, amely az eredeti alkotók által gyártott minden összehasonlíthatatlan darabból származik, valamint azok a természetes színezékek, amelyek egyediségüket adják ezeknek a szőnyegeknek.
Mashhad
Mashad Horászán fővárosa, egy fontos szent város, mivel itt található Ali Reza imám szentélye, ami nagy számú shíta zarándokot vonz. Mashad Irán egyik fő szőnyegkészítő központja, ahol már az 1500-as évektől készítenek szőnyegeket, illetve fontos szőnyegpiaci központ is a közeli városokban és falvakban lakó szőnyegkészítő mestereknek. Mashadban készült szőnyegek többsége virágmintázatú, középen elhelyezkedő medalionnal vagy valamilyen folytonos virágmotívummal. A szőnyegek túlnyomórészt a vörös és a kék különböző árnyalataiban pompáznak, de más színkombinációkban is előfordulhatnak. A felhasznált gyapjú puha, fényes és a kopásnak jól ellenálló. A legkifinomultabb Mashad szőnyegeket a 20. század során készítették.
A modern Perzsia híres szőnyegei közül a legünnepeltebbek, a legmegkülönböztetettebbek és a legkeresettebbek a mashadi Amagholi szőnyegek, illetve ennek a műhelynek a tanítványa, Saber által készített szőnyegek.
Amagholi, amit a legtöbb szőnyegkedvelő Amoghli-nak ismer, két, Tabrizból származó fiútestvér volt (Abdul Mohammad Amoghli az idősebb, Ali-Khan Amoghli a fiatalabb testvér), akik a Mashadba való költözésük után koruk (1900-1940-es évek) legkiválóbb szőnyegeit készítették, főként Perzsia utolsó Pahlavi királyi családja és koruk arisztokratái számára. főként Perzsia utolsó Pahlavi királyi családja és koruk arisztokratái számára. Ez az oka annak, hogy a legtöbb Amoghli szőnyeg a sah palotáit és Irán legnagyobb mecseteit díszítette. Az Amoghli szőnyegek olyan mesterek, mint Habibian Nain and Seyrafian Isfahan szőnyegeivel együtt a 20. század perzsa szőnyegmanufakturáinak a legpompásabb darabjai, amik a perzsiai szövőművészet felvirágzásának és megújulásának a képviselői. Csak a 17. században, a perzsiai Abbas sah által alapított Safavid dinasztia uralkodása alatt (1502-1736) készített szőnyegek érnek fel ezen szőnyegek szépségével. Az Amoghli szőnyegek nagyon ritkán érhetők el a piacon a gyűjtők által támasztott magas kereslet következtében, ami pontosan ilyen művészeti kuriózumok és remekművek felé irányul. A legtöbb szőnyeget a közismert aukciós házak és szőnyeggalériák vásárolják fel. Az Amoghli szőnyeg megkülönböztető jele a 3-5 cm széles, nagyon finoman megmunkált széle. Ezen Amoghli műhely által készített szőnyegek a Mashadban készített legsűrűbb csomózású szőnyegek (1360 csomó/négyzethüvelyk, ami kb. 2 milllió csomó/m2-nek felel meg), azonban a legtöbb 900 csomó/négyzethüvelyk csomósűrűséget mutat fel. A sűrűbb csomózásnál általában selyem lánc-és vetülékfonalat használnak, míg a kevésbé megmunkált daraboknál pamutot. Mindkét típusra jellemző a legmagasabb minőségű gyapjú és/vagy selyem alkalmazása.
Dorokhsh Moud
Dorokhsh Moud Mashadtól kb 400 km-re fekvőkis város. Ez a típus is gyakran herati mintával díszített, csontszínű alapon medalionnal vagy anélkül. A szőnyegek minősége elég széles skálán mozognak: a jótól (Moud vagy Bijar) egészen a kitűnő minőségig( mint pl a Dorokhsh Moud vagy a Sherkat Farsh által készített Moud) A finomabb Moud-oknál fehér vagy bézs színű fonalat használnak, hogy kiemeljék a részleteket. A mintázatuk különböző a Bijártól, mert a tervezők erősebb és fényesebb színeket alkalmaznak, úgymint a narancs, zöld, rozsda, rózsaszín, sárga, türkiz, olyakor a finomabb darabokat selyemmel emelik még ki. A kézi csomózású szőnyeg szélere pedig a rozsda-terracotta vagy pedig kék háttér a jellemző. A medalionok inkább virág vagy kacskaringós mintázatúak, mint geometrikusak. Elérhető áron nagyon jó minőséget és értéket nyújtanak. A legtöbb moud nagy méretben készül, de néha kapható kisebb méretben is.
Nain (4-La, 6-La and 9-La)
Ezek a szőnyegek egyik legfinomabb darabok, melyeket mester szövők készítenek Iránban. 1930 óta a finom szőnyegek kategóriájába tartozik. A kézi csomózású szőnyeg készítésénél kitűnő minőségű iráni gyapjút használnak,vagy pedig Új Zélandról importálják. A tradícionális színei a kék, bézs, fehér, és a barna különböző árnyalatai, habár néhány darab van, ami piros vagy zöld színű. Szakképzett kézimunkások selyemmel hangsúlyozzák ki a virágmotívumok szépségét.
Áruk minőségüktől függ. A legritkább daraboka 6-la és a 4-la típus, amik mesterműveknek számítanak, továbbá 6 vagy 4 szálas szövetből készülnek. Ez a fajta technika már jelzi a szőnyeg minőségét, továbbá ez a fajta sűrű szövést csakis a Nain műhelyekben alkalmazzák. Ahogy azt már a korábbi daraboknál láthatták, ezen típus ára is minőségtől, műhelytől, és mintától függően változik. A legkeresettebb Nain szőnyeg a Habibian Nain, mely nevét a híres mesterszövő műhely- és tervezőről , Fatollah Habibianről kapta, akit a „Nain szőnyegek atyjaként” tartanak számon. A nain kézi csomózású szőnyegek minden féle méretben kaphatók, továbbá a Nain szövőműhelyek manapság is bővelkednek a kreativitásban.
Antik/ Félig antik szőnyegek Nain (A legkorábbi és gyűjthető darabokat általában Nain Tudesk- nek nevezik) az egyik legjobb modern időszakát képviseli a szőnyegszövésnek mert összehasonlítható a tizenhatodik és tizenhetedik század Safavid dinasztia kézicsomózású szőnyegekhez a gazdagságukban és tisztaságukban a színkombinációjukban és a tökéletes stílusukban. Ez a szőnyeg kivételes minőséggel és pontosággal készült de szőnyegszövés elején 1917-1928 között kevesett csináltak meg belőlük. A legtöbb ilyen kivételes darabot nem exporta termelték, hanem az új gazdagoknak Reza Pahlavi uralma alatt. A csomók száma ezekben a kézicsomózású szőnyegekben mindig változik 500.000 csomótól/m2 – 1.200.000 csomóig/m2. A mozgalom, hogy létrehozzanak mester kézicsomózású szőnyegi műhelyeket csak az Aba (A 20. század elején általában a molla és/ a muszlim papok hordták ezt a külső ruhát, ami gyapjúból készült) piac összeomlása után került sor. A nyugati stílusú divat és szövetek importálásával az aba ruha szövés hanyatlás felé indult és vélhetően a szövőszékek a kézicsomózású szőnyegek gyártására tértek.
Persian court with King and mulla’s wearing aba’s.
Perzsa bíróság a Királlyal és mullákkal Aba-t viselnek.
Fatollah Habibian, aki az elismert atyja a Nain szőnyegeknek és ráadásul az egyik legnagyobb szőnyeg tervező mester abban a városban és amúgy egész Perzsiában, elhatározta, hogy elkezdi az egyik legelismertebb mesteri szőnyeg műhelyet testvérével. Mohammad Habibian – nal. A sok korai mester darab ebben a szőnyeg műhelyben készült, amelyeknek 100-120 csomójuk van/cm2. A Nain szőnyegek pamut alapban voltak csomózva selyem és gyapjú anyagokkal. Az Iszfahán mintáktól jöttek a tervek eredetileg, mivel ezek a városok 150km-re vannak egymástól. Azonban a 20. század közepén történt egy vátozás, amely különbségett tett a Nain kézicsomózású szőnyegeket párjuktól/hasonmásuktól. Mindkettőjüknek a mintája és színe függetlenné vált az Iszfahán szőnyegektől mivel felhasználtak kékes árnyalatú, világosbarna, krém, elefántcsont fehér színárnyalatokat a színpalettájukban.
Nasrabad
Ezeket a darabokat az afsharik- Perzsiából származó törzs- készítik. zek a legjobb minőségű kézi csomózású szőnyegek, melyeket a művészetéről híres, Iszfahán környékén készítenek. Néha összekeverik őket a Kashkuli szőnyegekkel, ugyanis hasonlóan geometrikus növényi, állati és ember motívumokkal díszítik a szőnyeg felületét. Azonban ezek vastagabbak és feszesebbek, továbbá nagyon különleges nyílvesszőhöz hasonló medalion található a felületen, mely nagyban megkülönbözteti a Kashkuli kézi csomózású szőnyegektől. Nagyon jó minőségű gyapjút alkalmaznak, mely által sokkal tartósabbak lesznek. A bijarokhoz hasonlóan sűrű, feszes szövésűek, kb 180.000-250.000 csomó/m2. Maga a szőnyeg szerkezete is eléggé feszes, mely által elég nehéz összehajtani, ezért ajánlatosabb ezeket felcsavarni. Ez a típust inkább csak futó- és kis lábtörlő méretben kapható.
Nepal
A nepáli szőnyegek gyártói az 1970-s évekbeli kicsi iparágból mára az egyik legnagyobb tradicionális tibeti és modern kézi szőnyegek készítőivé nőtték ki magukat, akik kiváló minőségű új-zélandi és tibeti gyapjút használnak vastag szövésű szőnyegeikhez. Ezeket a szőnyegeket aszimmetrikus és tibeti csomózási technika alkalmazásával szövik, ami egy sűrű szövésű szőnyeget eredményez. A színezésre természetes festékek mellett kiváló svájci festékeket is használnak. A díszítésnél különböző mintákat alkalmaznak, ami az élénk színű hagyományos tibeti stílustól (medalion, virágminta és az állatokat ábrázoló, úgymint a darut és a fehér oroszlánt vagy mítikus teremtményeket, mint például a stilizált sárkányt vagy főnixet illusztráló minták), a visszafogottabb Art-Deco-n át a modern, kortárs mintákig terjed, az európai piac adott trendjének megfelelően. Általánosságban véve a nepáli és a tibeti szőnyegek mintái egyszerűek és nem zsúfolnak egybe túl sok színt és motívumot, ami által sok kortárs lakberendező kedvencei közé tartoznak. A nepáli szőnyegeknél a szőnyeg mintája határozza meg, hogy kialakítanak –e motívumokkal díszített szélet, vagy sem.
Nimbaft
A nimbaft (nimbaf) kézi csomózású szőnyegek Irán, Pakisztán és Afganisztán területein készülnek, változatos és eklektikus nomád motívumok alkalmazásával. A legkülönlegesebb darabokat egyedi módon szövik az Irán déli illetve dél-keleti részein élő nomád és félnomád népek. A nimbaft kézi csomózású szőnyegeket kétféle szövéstechnika használata hozza létre, ami egyedülállóan vonzó, markáns karakterrel ruházza fel őket. E szőnyegeket részben a kifinomult sumack tűhasználat, részben a kézzel készített önálló perzsa csomók jellemzik. A finomabb minőségű nimbaft szőnyegeknél természetes színezésű, lágy merinó gyapjút használnak. A sumack elemeknek finomnak és erős struktúrájúaknak kell lenniük. A vetülékfonal és a felvetőfonal esetében használt gyapjúszálak meglehetősen ellenállóvá teszik a szőnyeget a kopással és szakadással szemben. Nem sok szőnyegkészítő él Irán déli és délkeleti törzsi népességében aki képes egy szőnyegen belül is alkalmazni mindkét szövési technikát. Mivel az ilyen szakember igazi ritkaságszámba megy, az iráni nimbaftból kevés készül, így gyakran gyűjtemények értékes darabjait képezik. Általában kisméretűek, a nagyobbakra (2mx3m és 2.5mx3.5m) nehéz szert tenni. Kérjük, tekintse meg a Bizsan Szőnyeggaléria nimbaft kollekcióját!
Nomad Selyem
Ezek a kézi csomózású szőnyegek, amelyeket kicsi, exkluzív, Mashad melletti mesterműhelyekben szőnek, kiváló minőségű selyemből készülnek, mind a lánc-, vetülék-és a felszíni fonalat illetően. Az elmúlt 20 évben ezeket a mesterműveket korlátozott számban készítették, ezért igazi ritkaságnak és gyűjtői daraboknak számítanak.
Renaissance
A klasszikus motívumok újjászületése, egy modern elrendezésben alkalmazva és többféle háttérszínnel is kínálva őket, teszi a Reneszánsz motívumot olyan eredetivé és egyedivé. A kézi csomózású szőnyeg tartósságát és karakterét az új-zélandi és az indiai Rajasztánból származó Bikaner gyapjú keverékének felhasználásval érik el. Ezen szőnyegek dizájnjának időtlen eleganciája és igen ellenálló szerkezete szépséget visz minden otthonba, legyen bár az klasszikus vagy modern stílusú. Kizárólag a Bizsan Szőnyeg Galériában!
Sarough
Iránnak az Arak régiójában a legfinomabb kézicsomozású szőnyegeket Saroughban termelik. Ebben a régióban a kézzel készített szőnyegek tradicíója már több mint egy észázad óta van. A Sarough szőnyegek már a 1920-as években elérték az arany kort mikor nagyon népszerűek lettek az Egyesült Államokban. A mintája akkoriban és most arról volt jellemző hogy van a szőnyeg területén egy váza tele virágokkal, körülötte pálma levelek és elkülönült virágos minták. A gyapjú kiváló és fényes minőséggel rendelkezik. Általában a Sarough, kézicsomozású szőnyegek színei indigo kék, piros, krém vagy lazac árnyalatú rózsaszín. Az 1920-as évek antik szőnyegeit főleg nagy méretekben szokták kérni a gyűjtők, elég drágák tudnak lenni de ez attól függ hogy milyen állapotban vannak.
Senneh
A Senneh szőnyegeket a Sanandaj városban állítják elő, amely Kurdisztán tartomány fővárosa. Ennek a területnek a lakossága elsősorban kurd származású embereket foglal magában. A szövés stílusa bár szimmetrikus nagyon egyedi az iráni más szőnyegekhez képest, ezért könnyen azonosítható a halom hátulján. Annak ellenére, hogy Sennah finoman szőtt, egyedülálló szerkezete miatt a Sennah szőnyegének teste sokkal vékonyabb, mint egy bidjaré. A Sennah-szőnyegek tipikusan és hagyományosan használt formatervezései egy-három középső, rombusz alakú medalionok egy sötétkék mezőben, kis geometriai alakú Herati motívumokkal. Más felhasználható minták boteh minták, vagy virágszalagok terjednek a szőnyeg egész területén. Ma a hagyományos Sennah minták egyre ritkábbak, mivel a kézműves termékek gyártása csökken Irán egészének iparosítása miatt . A legtöbb Sennah szőnyeg kisebb méretben készül (120-140×200-230), bár nagyobbak is léteznek. Ez a tartomány is nagy mennyiségű, a régióban elérhető legjobb kilimseket termel. A formatervek élesek, finomak és erőteljes színeket használnak (kék, piros, narancssárga, fehér, bézs). A kanyonok hasonló mintákkal és motívumokkal rendelkeznek a Sennah szőnyegekhez.
Shahrizad
A titokzatos Shahrizad név egy lenyűgöző kollekciót takar, melynek minden szőnyegét magas szaktudású szőnyegszövők csomózták az indiai Auraiban, ennek köszönhetően olyan egyediek. A hagyományos díszítőelemek és a színek harmóniájának alapja az Új-Zélandról érkező, kézzel sodort gyapjú, valamint a rejtélyes és finoman kidolgozott, iráni és kaukázusi térségből származó motívumok. A gyapjú színezéséhez növényi színezékeket használnak, például a dió, a pisztácia, az indigó és a Kermes-bogár színanyagait. A régi idők kézi csomózású szőnyegeit idéző színhatást egy tea és gyógynövények főzetével való óvatos mosás eredményeként érik el.
Shiraz / Qashqai
Qashqaiok Irán egyik legnagyobb törzseként vannak számon tartva. Az Abade környéki régiókban élnek, közel Iszfahánhoz, egészen Perzsa-öbölig bezárólag.
Eredetileg nomád törzsek voltak, birkapásztorok, kik a Zagros hegyek vidékein vándoroltak, állataiknak alkalmas legelőt keresve. Manapság életmódjuk megváltozott, és sokan városokban vagy falvakban telepedtek le. A nők végzik a szövés legnagyobb részét. Régebbi Qashqai kézi csomózású szőnyegeknél növényi színezést használtak, mostanság azonban kémiai festést alkalmaznak. Azok a darabok, ahol még mindig növényi színezést használnak (Kashkuli, Loribaft), sokkal finomabbak és drágábbak is, mint a tipikus 100.000-150.000 csomó/m2 sűrűségű qashgaiok. Sokféle mintát alkalmaznak, általában kis geometrikus madarakat, állatokat, emberi figurákat, virág motívumokat, továbbá hagyományos mintákat, mint pl. boteh –levél- , medalion, és csíkok. Elsődleges színek a kék és a piros, a narancs, sárga, zöld és fehér színeket pedig arra használják, hogy kihangsúlyozzák a részleteket. A legtöbb qashgai szőnyegnek egyfajta rusztikus tapintása van, mely valóban a törzsi kreativitást és mintázatokat tükrözi. Gyapjút és kecske szőrt is használnak a felvezető-és a keresztszálaknál, mely a szőnyeg rojtjain- sötét és világos gyapjú keveréke- látható. A qashgaiok modern gabbeh kézi csomózású szőnyegeket is készítenek. A qashgai szőnyegek általában olcsóak, továbbá dekoratív megjelenésük miatt igen keresett darabok. ipikusan kis méretben szövik őket, egészen 2x 3 m-ig.
Sirjan
Az Afshari kézzel készített szőnyegek legnagyobb szövés központja Sirjan. Délnyugaton, egy ún. Kermán városban található ami a 16. század óta egy jelentős szőnyeg szövés központ. Ezeket a kézi csomozású Sirjan szőnyegeket Afshari nomádok és falusiak szőtték akik azon a területen éltek. A minták amiket használtak nagyon különbözőek és vátozatosak, vagy virágos vagy geometrikus motívumot használnak. Ezek a minták amikhez hozzáférhettünk sokszor nehezebbé teszik hogy meghatározzuk az eredetét a szőnyegeknek. Azonban, erős és stabil strukturával rendelkeznek ami lehetővé teszi hogy ellenáljanak bármilyen kopást. Továbbá a rendelkezésre álló adottságok változhatnak mert van amelyik lazább csomozású és amellet van a nagyon finom csomozású, emiatt az árak ennek megfelelően változnak.
Tabriz
Tabriz ( Mahi minta): Ezen mester műhely szövői a legmegbízhatóbbak és a legképzettebbek egész Iránban. Piaci viszonylatban Tabriz készíti a világ egyik legfinomabb gyapjújú szőnyegeit. A Bizsan kollekció a kiváló minőségú merinói gyapjúból készül. A Tabriz egyik fajtájaként ismert típus a mahi szövés, amit a Tabriz műhelyekben és környékén is használnak, ami 350.000-500.000 csomó/m2. Ez a tabrizi kereskedők nyelvén 40-50 radj-ot jelent. A radj egy mértékegység, mely egyenlő egy perzsa cigaretta hosszával, ami kb 7 cm-nek felel meg. Ezért egy 50 radj-ú szőnyeg kb. 50 csomót jelent egy 7 centiméteres felületen. A 60-80 radj-ú Tabrizi kézi csomózású szőnyegek elég ritkák, amit áruk is tükröz. A finomabb daraboknál selymet is használnak, hogy ezzel kiemeljék az apró kis részleteket. A mahi minta bonyolult herati motívum kompozíciója, mely a szőnyeg egész felületén helyezkedik el. Ezeket a darabokat modern vagy tradicionális helyiségekben használják, mely egy különleges eleganciát kölcsönöz a helynek. A Tabriz Mahi mintát a Haji Jalili tabrizi szövők készítették, 1875 körül. Kérjük nézze meg Tabriz kollekciónkat.
Tabriz( Virág motívum): Ezen mester műhely szövői a legmegbízhatóbbak és a legképzettebbek egész Iránban. Piaci viszonylatban Tabriz készíti a világ egyik legfinomabb gyapjújú szőnyegeit. Minőségi tekintetben széles skálán mozognak, mind Tabrizban , mind környékén. A legismertebb tipusú Tabriz a 350.000-500.000 csomó/m2. Ez a mennyiség Tabrizban 40-50 radj-ot jelent. Az 50 radj-ú szőnyeg kb. 50 csomót jelent egy 7 centiméteres felületen, ami kb 500.000 csomó/m2. A 60-80 radj közöttiek elég ritkák, továbbá az áruk is tükrözi, hogy ezek valóban mesterművek.
A legtöbb Tabrizi mesterműhelyben kiváló minőségű gyapjúval dolgoznak. a Bijan kollekcióhoz Merinoi-kork gyapjú ajánlott . Az átlagos minőség 500-600.000 csomó/m2,azonban léteznek ritkább darabok is, amik 60-80 radj-ok ( 750.000-1.300.000 csomó/ m2). Ennél a típusnál is használnak selymet, hogy kiemeljék a részletes virág motívumokat, melyek vagy a szőnyeg egész felületén helyezkednek el, vagy pedig egy középen elhelyezkedő medalionban egyesülnek. A pastel színek kombinációja jellemző erre a típusra, amit különösen a Tabrizi műhelyek használnak, más műhelyekre azonban nem jellemző. A legtöbb mestermű szintetikus szinezéső, elszórtan találhatunk pár növényi szinezéssel készült Heriz mintával díszített szőnyeget. A leghíresebb és legkeresettebb antik Tabriz a Hadji Jalili Tabriz, amit ez a híres műhely készített, énnek a családnak a tulajdonában állt. A legtöbb mestermű szintetikus szinezéső, elszórtan találhatunk pár növényi szinezéssel készült Heriz mintával díszített szőnyeget. A leghíresebb és legkeresettebb antik Tabriz a Hadji Jalili Tabriz, amit ez a híres műhely készített, énnek a családnak a tulajdonában állt. A 19 század második felében ( 1875) készítették ezen darabokat. Páratlan mintájukról és szakmabeli tudásukról híresek, mely egyben meg is koronázta a Tabriz művészet korszakát. Kérjük tekintse meg Tabriz gyűjteményünket.
Turkaman
A Türkmén törzsek egyik legnépesebbike a Tekkék. Türkmenisztán és Afganisztán földjein telepedtek le. Ezt megelőzően a Tekkék nomád életmódot folytattak. Manapság, a legtöbb törzs már letelepedett, és békeszerető földművelőként élnek. Habár a Szovjetúnió felbomlása után egyesek mégis a nomád életmódhoz tértek vissza. A Tekék manapság többnyire a független Türkmén Köztársaságban élnek, ahol is Ashgabat, Mari környéki városokban készítik a Tekke szőnyegeket.
A kommunista forradalom idején sok Tekke klán a szomszédos országokba- Afganisztán, Irán- emigrált. Ezek a kézi csomózású szőnyegek Bukhara ( vagy Bochara) néven ismertek. Ezt a mintát Pakisztánban is használják, de sokkal rosszabb minőségű gyapjúból. A Türkmén Bukhara minden jelenlegi Bukhara típus előfutára, továbbá érdemes figyelembe venni a jó minőségű gyapjút, melyből készítik, és a szakmabeli tudást. A Tekke Gol az egyik legismertebb minta.
Török-Hereke
Hereke Isztanbultól kb. 65 km-re keletre helyezkedik el, ahol a legkiválóbb török szőnyegeket készítik. Eredetileg ezen város szövőműhelyeit maga a kormány alapította a birodalmi ipar részének tekintve, azzal a céllal, hogy az ottomán udvart a legpompásabb szőnyegekkel szolgálja ki. Bár Hereke-ben mind gyapjú, mind selyemszőnyegeket készítettek, a világhírnevet mégis a dupla csomózású selyemszőnyegeinek köszönheti. A nagy selyemszőnyegek igazi ritkaságnak számítanak, mivel a legtöbb szőnyeget kisebb méretben készítik. Sok különböző mintát használnak, amelyek közül a legtöbbet a klasszikus perzsa motívumokból vettek át. A legtöbb minta görbevonalú virág, szőlő- és indaminta, ami betölti a szőnyeg nagy részét középen a medalionnal. Néha a paradicsomi kertet is beleszövik a szőnyegbe, madarakat és egyéb állatokat ábrázolva. Egyes imaszőnyegek felső kartusába híres költőktől származó arab szöveget vagy a Koránból vett idézetet szőnek. Néhány nagyon ritka, 30 évvel ezelőtt készített lenyűgöző darabnál az örmény szövőmesterek, lánc-és vetüléktechnikát alkalmazva, arany és ezüst szállal hangsúlyozták a motívumokat, ami egy egyedülálló háromdimenziós hatást kölcsönöz a szőnyegnek. Ezek a darabok ritkák és nagyon értékesek. A legtöbb Hereke szőnyeg szélébe beleszövik e város nevét arab betűkkel. Ezek a kiváló minőségű szőnyegek a gyűjtők által nagyon keresettek és mivel korlátozott számban készülnek, várható a felértékelődésük.
Török-Kars
Kars Törökország északnyugati részén fekszik, 75 km-re az örmény határtól.
A várost eredetileg örmények alapították, de mára zűrzavaros történelmének köszönhetően sokkal kisebb örmény populációval büszkélkedhet. A legtöbb kézi csomózású szőnyegre jelentős hatással voltak a kaukázusi szőnyegkészítő műhelyek (Kazak, Karabakh, Kuba). Dizájnuk jellemzően egy vagy több érme változó geometriai mintákban. A Kars szőnyegek készítése során használt gyapjú durva, vastagabb csomózású, azonban a finomabb daraboknál vékonyabb gyapjút és esetenként növényi festést alkalmazhatnak. ellemzően az alapszíneket használják, de ezek nem olyan élesek, mint a kaukázusi szőnyegkészítő műhelyekben készült darabok esetén, a színeket gyakran szándékosan tompítják.
A karsi műhelyekben sokféle méretben készülnek szőnyegek, de leginkább a kisebb méretek jellemzőek.
Török-Kayseri
Kayseri, ami a Római időkben Caesarea néven volt ismeretes, napjaink Törökországának középpontjában, az Erciyas hegy lábánál fekszik. Az ókori időkben az Óperzsa Birodalmon átmenő kereskedelmi utak találkozásánál volt található.
Szerencsés elhelyezkedésének köszönhetően a környező területek szőnyegkereskedelmének központjává vált. Azt is érdemes lehet megjegyezni, hogy jelenleg a régió folyamatos iparosítása a kézi csomózású szőnyegek készítésére is jelentős hatást gyakorol.
A kayseri szőnyegeknél használt dizájn során gyakran alkalmaznak görbe vonalvezetést, florális mintákkal. Ez jellemzően inda és kacs motívumokat jelent, de állati figurákat, például madarakat, is magába foglalhat. A teljes dizájn kidolgozása során még az igényesen körvonalazott központi medálok is helyet kaphatnak. A szőnyegek általában kiváló minőségű gyapjúból készülnek, illetve egyes különleges darabok készítésénél használhatnak selyemcsomózást, selyemláncfonattal és – vetülékkel. A legtöbb kayseri szőnyeg készítése során Tabriz és Isfahan motívumokat használnak. Hereke után Kayseriben készül a legtöbb szőnyeg Törökországban. Azonban az utóbbi időkben a nagyobb török városok felgyorsult fejlődésének köszönhetően egyre kevesebb új szőnyeget készítenek.
A legtöbb kayseri selyemszőnyeg erős és élénk színekben készül, szimmetrikus csomózással, amitől megkapja jellegzetes, robosztus, határozott érzetét. Élettartamuk meglehetősen hosszú és ellenállóképessége miatt, akár konyhaasztal alá is tehető.
Mivel ezek a szőnyegek limitált számban készülnek, előreláthatóan az itt készült finom selyemszőnyegek a jővőben gyűjtői darabokká válhatnak.
Török-Uschak
Usak városa körülbelül 160 km-re északra fekszik Izmirtől, Törökországban. Ez a hely volt a kézi csomózású szőnyegek központja 500 éven keresztül. Merész színeinek és mintáinak köszönhetően egyike volt azon szőnyegeknek, melyek először elérhetővé váltak az európai piacon. A 19. század során előállított Usakok eltérnek a korábbi, 17. és 18. századi daraboktól. A 19. század során készült darabok durvább csomózással készültek és ennek köszönhetően nem voltak annyira tartósak, a korábbi, finomabb darabokhoz képest, úgy mint a jól ismert Csillag és Medál Usakok.
A minták hasonlók az ugyanebben az időszakban, Szultanabadban (Irán) készült, Ziegler szőnyegeknél használtakhoz, melyek készítése során növényi festéket használtak bézs, vörös, kék, zöld és türkíz változatokban.
A legtöbb szőnyeg ebben az időszakban nagy méretben készült a nyugati igény kielégítése érdekében.
Manapság csak nagyon keveset állítanak elő belőlük és néhány ritka darabnál hagyományos világos színű növényi festéket alkalmaznak. Ezek általában a klasszikus darabok reprodukciói, de előállításuk során jobb minőségű gyapjút és szövetet használnak.
Yalameh
A Yalameh szőnyeg neve nem egy helyet vagy törzset takar, sokkal inkább a design-t, amit a 19. század korai szakaszában gyakran előforduló Qashqa’i minta ihletett. Ezeket a szőnyegeket jellemzően a Qashqa’i törzs tagjai vagy Abadeh és Aliabad városának lakosai készítik. A Yalameh szőnyegek kiváló minőségű törzsi szőnyegeknek számítanak amiket sok különböző méretben készítenek. A Yalameh szőnyegeken általában megtalálható egy gyémánt alakú medál ami a szőnyeg egyik egyik végétől a másikig elér és a szőnyeg teljes felszínén elterül. Más design-ok inkább négyzetekre osztják a a szőnyeget, és ezeknek a négyzeteknek a belsejébe helyezik el a gyémánt formákat. A medál körüli részeken, vagy épp a gyémánt alakú formák között kis geometrikus minták és motívumok jelennek meg, amik a Qashqa’i szőnyegekre jellemzőek. Leggyakrabban használt színek a Yalameh szőnyegeknél a terracotta barna, melegebb vörös színek és a kék. Más szinek, mint például a zöld, narancssárga vagy a fehér is megjelenhetnek a részleteket kihangsúlyozására. A Yalameh szőnyegekhez felhasznált gyapjú, fényes és nagyon jó a minőségű. Általában a Yalameh szőnyegek, drágábbak mint a Qashqa’i tipusúak a jobb minőségű gyapjú és finomabb szövés miatt, de egy ilyen szőnyeg előállításához hozzáértőbb szakember is szükséges. A legjobb Yalameh szőnyegeket Aliabadban készítették, de sajnálatos módon, az évek alatt ezeknek a szőnyegeknek a gyártása jelentősen csökkent.
Ziegler Farahan
Ez a típusú kézi csomózású szőnyeg az 1880-1920 között Messr-esek által készített sultanabad darabok másolatai. Ziegler és Company, egy Manchesteri alapítású cég, aki az európai paic számára készített szőnyegeket. Motívuma az ismétlődő virágminta vagy a szőnyeg felületét betölve, vagy pedig egy középen elhelyezkedő medalion formájában. Manapság ezt a típust reprodukálják -a Pakisztáni szövőműhelyekben- változatos anyag és szerkezeti minőségben. Ezeket a változatos darabokat „Ziegler” neve alatt készítik, meglehetősen változatosak minőségükben és szakmabeli tudásukban. Durvább darabokat már egész olcsó áron találunk, a látványos daraboknál jó minőségű gyapjút alkalmaznak, akár merinóit is, amit egy jó minőségű iráni kézi csomózású szőnyeg árához hasonlóan megkaphatunk. A legtöbb híres szőnyeggalériában jobb minőségű korablei Ziegler darabokat árulnak.